Története 5000 éves emlékek alapján az ókorra nyúlik vissza. Jelentősek avarkori kincsleletei, amelyek ma a Cifrapalota állandó múzeumában láthatók. A középkorban a Buda-Szeged országút mentén fekvő fontos kereskedelmi csomópontként és vásározóhelyként kiemelkedett a környező települések közül, és a 14. században már önálló városi ranggal rendelkezett. A város nevében a kecske szó melletti „-mét” jelentése homályos, a népi magyarázat szerint ez a kecske menését jelenti, a „mente, menet, megy” szavak hasonlatosságára. A nyelvészek szerint viszont vízmedret, időszakos vízjárást jelenthetett, mint a szintén alföldi Homokmégy község nevében. (Egy 15. századi okmányban még valóban „Kecskemégy” alak is szerepel.) Mindenesetre a 16. századra visszanyúló városcímerben egy két lábon járó kecske látható. A város e korban a Duna-Tisza közén élő kunok szállásterületeinek is a közigazgatási székhelye lett (Kecskemétszék). Ennek ellenére soha nem vált kun településsé, hanem mindvégig megőrizte magyar mezővárosi jellegét. A török hódoltság alatt a budai pasa magánbirtokaként Kecskemét kiemelt jogi helyzetet és védelmet élvezett, ezért a környék lakói is a város palánkfalai közé menekültek. Hamarosan az egész Duna-Tisza köze legjelentősebb települése lett, miközben a környező országrészek falvai elnéptelenedtek. Kecskemét bonyolította le a török és a Habsburg uralom alatti országrészek közti kereskedelmet. A reformáció hatására a lakosság többsége ekkoriban református hitre tért át. A felekezeti béke jegyében a templomokat megosztva használták, a város vezetői posztjaira pedig egyszer reformátust, egyszer katolikust választottak. A legenda szerint a szultántól kapott kaftán, a „beszélő köntös” csodafegyverként védte a várost: elég volt a bírónak felvennie, és a városra támadó törököknek a ruhát meglátnia, menten minden veszély elhárult. A különös történetet Mikszáth Kálmán kisregénye is megörökíti. Egyesek szerint a köntös ma a barátok templomába befalazva vigyázza tovább Kecskemétet. A 18. századtól Kecskemét az egész Magyar Királyság negyedik legnépesebb városa, a mezővárosok között pedig a legnagyobb volt, amely a lakosság szürkemarhagulyái, ménesei és nyájai számára legelőt biztosító hatalmas pusztáiról volt híres, valamint arról, hogy itt tartották a legnagyobb országos vásárokat. Jókai a „puszták metropoliszának” nevezte. A színmagyar várost hazafiságáról is ismerték. Kecskemét szülötte és főügyésze volt Katona József, aki itt írta legnagyobb nemzeti drámánkat, a Bánk bánt. A városban diákoskodott kiskorában Petőfi Sándor, illetve egyetemista korában Jókai Mór, aki itt vált íróvá. Itt volt Kossuth Lajos alföldi toborzóútjának csúcspontja, aki 10 ezer ember előtt a főtéren mondta el híres hadba hívó beszédét. Kecskeméten született Kodály Zoltán is, a vasútállomás pénztárosának fiaként. A város vallási összetétele az idők során a katolikusok javára változott, akik az 1930-as években már 75%-ot tettek ki, a reformátusok csak 20%-ot, míg a harmadik fő felekezet az izraelitáké volt 2%-os aránnyal. Kecskemét lett az alföldi katolicizmus központja, bár református kollégiumi élete is jelentős maradt. Mindenkit, még a zsidókat is a lelkes hazafiság jellemezte, ami jól látszik a kecskeméti főrabbi fia, Fényes Adolf festőművész szeretetteljes képein a város körüli tanyavilág népéről. A pusztai pásztorkodást ugyanis mindinkább felváltotta az intenzív földművelés, és kialakult a várost ma is övező kiterjedt tanyavilág. A jellegzetes alföldi mezőváros gazdasága a modern korban is az állattartáson és gabonatermelésen, illetve ezen termékek kereskedelmén alapult, jelentős iparral nem rendelkezett. Viszont a több évszázadra visszanyúló homoki szőlészet és gyümölcskertészet, különösen a baracktermesztés a 20. században ipari méretűvé vált, és ez biztosítani tudta a város további fejlődését és népessége növekedését. Nagy konzervgyárak létesültek, és külföldi exportra is folyt a termelés.

<< Vissza Kecskeméthez