Végigjárva a hét egymásból nyíló szobát, köztük a szalont, ebédlőt, dolgozószobát, több évszázad művészetét csodálhatjuk meg: empire és biedermeier bútorokat, 16-19. századi magyar és külföldi festményeket, csillárokat, a vitrinekben elhelyezett ezüst és porcelán tárgyakat. Láthatunk ereklyéket Kincsemtől, a család csodalovától – akiről következő tápiószentmártoni állomásunkon lesz szó -, ezenkívül régészeti leleteket, értékes könyvtárat, fegyvereket, vadásztrófeákat, sőt egyedülálló pipagyűjteményt is. A fivérek itt éltek, de visszavonulva az egyik szobában szerényen. Számos tárgy kötődik nagyszüleikhez és szüleikhez, illetve a saját életükhöz. Nagyapjuk Blaskovich Gyula a szomszédos Tápiószentmárton birtokosa és ménesének egyik alapítója volt, aki a reformkorban Egerbe költözött és a szabadságharcban Kossuth alatt Heves vármegye főispánja lett. A nagyapa szenvedélyes régiséggyűjtő volt, és lényegében ő teremtette meg a különleges gyűjteményt. Apjuk, ifj. Blaskovich Gyula nejével az erdélyi Nagybányára költözött, ahol a fiúk felnőttek. A család itt is tovább gyarapította a gyűjteményt, amely a híres nagybányai művésztelep sok szép kortárs alkotásával is kiegészült. Felnőttkorában mindkét fivér agglegény maradt. Szüleik halála után 1911-ben ide Tápiószelére költöztek, vissza az ősi családi fészek, tápiószentmártoni ménestartó unokatestvéreik közvetlen szomszédságába. Előző tulajdonosától megvásárolták ezt a tápiószelei szép kúriát, amelyet lakóhelyként és múzeumként rendeztek be a magukkal hozott családi gyűjtemény elhelyezésére. A gyűjteményt szorgalmasan tovább bővítették elsősorban a régészet felé fordulva. Egész hátralevő életüket az értékmentő tudományos munkának szentelték. Budapesti történészekből és művészekből baráti társaságot hoztak létre, akik a kutatásban segítették őket. Az 1920-as évektől kezdve a fivérek finanszírozásával nagyszabású régészeti ásatások zajlottak le a két szomszéd falu határában. Ennek eredménye volt Tápiószelén Magyarország legnagyobb szkítakori temetőjének feltárása, Tápiószentmártonban pedig a szkíta aranyszarvas megtalálása. A Blaskovich fivérek 1940-ben megnyitották magánmúzeumukat a nagyközönség előtt. Régész barátjuk a háború után a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettese lett és politikailag elintézte, hogy a két fivér a kúria gondnoka maradhasson. Az épületet 1952-ben állami múzeummá nyilvánították. A fivérek egészen halálukig, az 1960-as évekig a múzeum hivatásos munkatársaiként dolgozhattak, és a település lakossága megbecsüléssel övezte őket. Ma is emléküket őrzi az épület előtt álló szoborcsoport: a padon ücsörgő két öregúr kedvenc vizslájuk társaságában.

A Blaskovich Múzeum ma a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tagintézménye. Évente átlagosan 4000 vendég látogatja. A múzeum parkjában botanikai tanösvényt járhatunk be, ahol a különleges növények és famatuzsálemek tudnivalóit, valamint a kúria történetét információs táblák ismertetik. Meg kell említeni a múzeum igazgatóját, Gócsáné dr. Móró Csilla történészt, aki nagy odaadással szervezi az intézmény kulturális életét, kutatja és publikálja a település és a Blaskovichok múltját. Az intézményt önkéntes munkával és anyagilag is lelkesen támogatják a múzeum baráti körének büszke helyi tagjai. Évente megrendezik a tápiószelei Múzeumok éjszakáját és a Blaskovich Napokat, a Tápiómente legrangosabb művészeti programját.

Következik Tápiószentmárton >>

<< Vissza Tápiószeléhez