Felsőlajosi állatkert

Természet és lovaskultúra barangolás 1. nap

Szibériai tigris
A felsőlajosi magánállatkert teljes területe 20 hektár. Több mint 1 kilométeres sétálóút áll rendelkezésünkre az összes állat megtekintéséhez. A szavannai növényevők nagy nyílt homokos terepen élnek, míg a többi állat területe árnyas erdő, főleg akác és nyár. Az állatkerti állatok mellett sok védett madárfaj és mókusok is szabadon élnek a területen. Az állatkert megálmodója és tulajdonosa az eredetileg grafikus végzettségű Tóth Tibor. 25 évvel ezelőtti megnyitásakor ez volt az első magánállatkert az országban. Alapítója lépésről lépésre saját kezűleg, önerőből, állami támogatások nélkül építette fel itt, egy korábbi lovastanya helyén. A látogatók egyre jobban megszerették a szépen gondozott parkot, és Tibor szórakoztató személyes állatbemutatóit. Ugyanis minden nap ő maga mutatja be a vendégeknek a nagymacskákat, köztük kisoroszlánokat és tigriskölyköket. A magánállatkert fő specialitását ezek a nagymacskák jelentik, közöttük rendkívül ritka fehér oroszlánokat és fehér tigrist is láthatunk. Rajtuk kívül a kertben több mint 400 állat él, többek között zebrák, lámák, majmok, tevék, egzotikus madarak. Az állatokon látni, hogy jól tartják őket, a kifutóik is szép tiszták. Van büfé és mosdó, ezen kívül a területen szalonnasütő és főzőhelyek is ingyenesen állnak rendelkezésre, valamint 150 főt befogadó nyitott terasz asztalokkal, padokkal és ivóvízvételi lehetőséggel. A kisgyerekeknek fajátékokból összeállított játszótér áll rendelkezésre. Az állatkertnek jobb időkben évente több mint 70.000 látogatója van.

Alternatív program: táborfalvi kocsimúzeum >>

<< Vissza Felsőlajoshoz és tápió-vidéki szállásunkhoz

GALÉRIA – megtekintéséhez kattints a képekre:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a jobb felhasználói élmény és a biztonságos böngészés érdekében. A sütik kis adatcsomagok, amelyeket a böngésző tárol. Lehetővé teszik a webhelyek működését, a szolgáltatás hatékonyságának növelését (megkönnyíti a következő látogatást), információ közvetítését a webhely tulajdonosa számára, de segítenek a marketingben is. Áttekintheti és engedélyezheti a különböző típusú sütiket a bal oldali menüben.

This website uses cookies to improve your experience. Cookies are files with small amount of data, which may include an anonymous unique identifier. You can instruct your browser to refuse all cookies or to indicate when a cookie is being sent. However, if you do not accept cookies, you may not be able to use some portions of our Service.