Dabasi turjános

A Turjánvidék titkai

Természet és lovaskultúra barangolás 1. nap

Visszavezető ösvényünk betyárok hajdani rejtekén

E vidék gyakran búvóhelyül szolgált a háborúk elől menekülőknek éppúgy, mint az alföldi betyárvilág veszedelmes alakjainak. Errefelé bujkált 1862-ben az egész vidéket rettegésben tartó Bogár család betyárbandája. Kirándulásunk közben akár el is mesélhetjük a magyar Robin Hood történetét. Ezek a törvényen kívülivé vált marhapásztorok tucatnyi rablótámadást hajtottak végre a környéken, pl. a dabasi kúriák urai ellen, és a legenda szerint a rabolt kincseket szeretőik és a szegények között osztották szét. Tették ezt úgy, hogy közben emberéletben kárt nem tettek, kezükhöz vér nem tapadt. Nagy erőkkel meginduló országos körözés során végül egy pandúrcsapat rájuk bukkant és körülzárta őket az innen 10 km-re levő pótharaszti csárdában. Annak titkos föld alatti pincéjén át mégis sikerült nekik kiszökni és lóra pattanva kereket oldani. Csak egy ló nélkül maradt társukat sikerült itt a turjánosban elfogni, akit Dabason rögtön felakasztottak. Ezután a Turjánvidék búvóhelyein át, majd az egész Kiskunságon keresztül-kasul hetekig folyt a szinte már háborús méreteket öltő aránytalan küzdelem, amikor is pandúrok százai üldözték a négy fősre apadt bandát. Kettőjükkel egymás után végeztek újabb titkos tanyákon rajtuk ütve. Már csak két fivér, Bogár Imre és Jakab maradtak, akik nem adták fel és folyton túljártak üldözőik eszén. Végül innen 80 km-re a Tisza partján, egy csongrádi tanyán ütöttek rajtuk, és Imrét sikerült élve elfogniuk. Őt is csak úgy, hogy épp mélyen aludt az eresz alatti padon, amikor hárman ráugrottak és rögtön bilincsbe verték. A pesti vármegyeházán óriási nyilvánosság előtt tartott tárgyalásán halálos ítéletet hoztak. Ez volt az egyik utolsó nyilvános kivégzés Pesten. Bár példát akartak statuálni, éppen az ellenkezőjét érték el. A daliás termetű 20 éves Imre már a tárgyalás során nagy szimpátiát keltett. Emberek ezrei gyűltek össze a vármegyeháza előtt, a fiúnak szurkolva. Az Üllői út végén tartott akasztására is hömpölygő tömeg zarándokolt el, sok hölgy virággal a kezében, amit a hőssé vált felakasztott fiú lábaihoz helyeztek. A nép körében még sokáig élt a legendája, sőt gyönyörű Bogár Imre-népdal is született.

Tanösvényünk a Duna-Tisza csatorna partján ér véget. A „Duna-Tisza csatorna” ironikus elnevezés, ugyanis csupán egy 20 km-es első szakasza épült meg 1947-ben, amely a Dunánál kezdődik és épp itt ér véget. Az eredeti tervek szerint a két nagy folyónkat összekötő 100 km hosszú öntöző és hajózó csatorna lett volna. A Rákosi-rendszer későbbi gyakorlatát ismerve elképzelhető, hogy az építkezést szovjet mintára politikai rabokkal, számos emberélet és szenvedés árán hajtották volna végre. Szerencsére a kommunista hatalom anyagi okokból a folytatást lefújta, és így csak egy rövidke mesterséges Duna-holtág maradt a monumentális vállalkozásból, amit dabasi csonka holtágnak is nevezhetünk. A mederben idáig folyó Duna-víz azonban mégsem végzi be itt, ugyanis egy zsilip segítségével átvezetik a csonka holtágat éppen itt keresztező Duna-völgyi főcsatornába. Ezt még a 1920-as években a Turjánvidék lápjainak lecsapolására létesítették, hogy a helyüket szántóföldekké tegyék, aminek negatív természeti következményei miatt a természetvédők a létesítményt csak „átokcsatornának” nevezik. Ma a dabasi csonka holtág itt átzsilipelt vizét vezeti el egészen a 120 km távol fekvő Bajáig, ahol a víz visszafolyik a nagy Dunába. A két csatornát összekötő zsiliphez is elsétálhatunk, a csonka holtág, azaz „Duna-Tisza csatorna” vize felett egy kis gyaloghídon átkelve. Kirándulásunknak ez a végpontja. A csatornától visszafelé a kiindulópontunkhoz a Szent Jakab sétány cölöphídja helyett egy másik ösvényt is választhatunk, amelynek mentén szintén jól látjuk a turjános lápvizeit és zsombékosait.

<< A tanösvény élővilága

<< Vissza a dabasi Zarándokúthoz

GALÉRIA – megtekintéséhez kattints a képekre: