Következő úti célunkként Pest megye keleti felét fedezzük fel, ahol a Duna-Tisza közi homokhátság az Alföld egy újabb nagy tájegységével találkozik, az Észak-Alföld síkvidékeivel, pontos szaknevén Észak-Alföldi hordalékkúpsíksággal. Ez utóbbihoz tartozik a Tápió-vidék (vagy néprajzi nevén Tápiómente) kistája, ahol Tápiószelére, Tápiószentmártonba és Farmosra látogatunk. Az Észak-alföldi hordalékkúpsíkság a Tisza vízgyűjtő területe, vízjárásos síkság szemben a lefolyásos vizek nélküli homokhátsággal. Itt mindenütt a dombvidékről érkező bővízű patakok kanyarognak, halastavak, víztározók, lápok és vizenyős rétek váltogatják egymást a legelőkkel és pásztorkodásra alkalmas szikes vagy homokos pusztákkal. A Tápió-vidék Pest megye erdőben leggazdagabb síksága, fűz és nyár, tölgyesek, égeres láperdők láthatóak. Ez a vidék Magyarország természetvédelmi tanösvényekben leggazdagabb kistája, természetjáró útvonalunkon be is járunk kettőt közülük.

Végül a negyedik tájegységünk lesz a legvadregényesebb, a Gödöllői-dombság erdővel borított vidéke. Ez az Északi-középhegység legdélibb hosszú nyúlványa, amelyet három oldalról is az Alföld tájai határolnak. A nagy egybefüggő erdőség őzek, szarvasok, vaddisznók élőhelye, a középkor óta Pest környékének első számú vadászterülete. Erdeinek őshonos fái a gyertyán, juhar, tölgy és hárs. Gazdag a rovar- és madárvilág, mintegy száz madárfaj költ a fákon. E tájegység lesz mindkét útvonalunk utolsó helyszíne és remélhetőleg fénypontja is: a gödöllői királyi kastélyban, illetve Domonyvölgyben, a magyar fogathajtás fellegvárában.

<< Turjánvidék és homokhátság

<< Vissza a Bevezetéshez