Az Alföldtől a dombvidékig

Tájegységek találkozása Magyarország közepén

A tanulmányt készítette: Botta Ádám

Gödöllői-dombság

Tanulmányomban a Budapesttől keletre és délkeletre eső vidéket mutatom be két tematikus útvonal keretében. A bemutatott régió hazánk közepén, a Duna-Tisza közén található, annak északi-középső hányadán. A terület nagyjából a Közép-Magyarország turisztikai régiónak, illetve Pest megyének a délkeleti részét öleli fel. Két tematikus kirándulásunk Budapestről indul és három várost kötünk össze, Kecskemétet, Dabast és Gödöllőt, ezek háromszögében barangolva, létszámtól függően gépkocsival vagy busszal. A régióban Budapestre sugárirányban fut össze az összes fontosabb útvonal, „minden út Pestre vezet”. Gödöllő mellett az M3-as autópálya halad el Hatvan felől, a Tápió-vidék közelében az M4-es gyorsút fut Szolnokról, Kecskemét mellett pedig az M5-ös Szeged irányából. A múltban további Pestre tartó utak is fontosnak számítottak, pl. a „régi 5-ös” út, amelyet Dabason és Lajosmizsén át mi is használni fogunk. Sőt, a kirándulók elhagyott utakra is bukkanhatnak, mint a régi történelmi marhahajtó út Nagykőrösről vagy a „sóút” a Tápió-vidéken át, ahol a középkorban a Tiszáról lovaskocsikkal szállították az erdélyi sót Pestre. A mai autóutak mindegyikét az M0-ás körgyűrű köti össze, ezért Pest megye keleti felének települései között ez jelenti a legegyszerűbb közlekedést, pl. Dabas és Gödöllő, túráink két távolabbi pontja között. Kirándulásaink során nagyon változatos tájakat fogunk bejárni, mivel a régió négy különböző tájegység találkozásánál fekszik. E tájegységek a következők: Dunamenti-síkság, Duna-Tisza közi homokhátság, Észak-alföldi hordalékkúpsíkság és Gödöllői-dombság. Nagytájak szerint az első három az Alföldhöz, míg a Gödöllői-dombság az Északi-középhegységhez tartozik. Kirándulásainkon mindezen tájegységek néhány jellemző települését fogjuk felkeresni. Utunkat Budapestről kezdjük.

>> Turjánvidék és homokhátság

>> Tápiómente és a dombvidék

Kezdjünk is bele tájaink részletesebb megismerésébe! A műemlékeket, történelmi látnivalókat, a királyi, nemesi és paraszti élet emlékeit az 1. útvonalunkon, míg a családok és gyerekek érdeklődésére is számot tartó lovaséletet, állat- és növényvilágot 2. útvonalunk településein mutatom be. Érdeklődés esetén az útvonalak bemutatását én magam vállalom. Idegenvezetői szolgáltatásaim részleteiről, árairól megkeresésre szívesen adok információt. A két útvonalat bármilyen rugalmas kombinációban felépíthetjük, pl. szállás nélküli egy napos szakaszokban vagy más sorrendben. A program menetrendjét, a járműhasználat, belépődíjak, szállás és étkezések összes részletét természetesen előre egyeztetjük.

1. útvonal 1. nap: Kecskemét >>

GALÉRIA – megtekintéséhez kattints a képekre:

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a jobb felhasználói élmény és a biztonságos böngészés érdekében. A sütik kis adatcsomagok, amelyeket a böngésző tárol. Lehetővé teszik a webhelyek működését, a szolgáltatás hatékonyságának növelését (megkönnyíti a következő látogatást), információ közvetítését a webhely tulajdonosa számára, de segítenek a marketingben is. Áttekintheti és engedélyezheti a különböző típusú sütiket a bal oldali menüben.

This website uses cookies to improve your experience. Cookies are files with small amount of data, which may include an anonymous unique identifier. You can instruct your browser to refuse all cookies or to indicate when a cookie is being sent. However, if you do not accept cookies, you may not be able to use some portions of our Service.